A kongói önkéntes munkám idejére célirányos gyűjtést indítok itt az AnimAnna blogon, amit szeretnék néhány szóval bemutatni, és a Te segítségedet is kérni!
Minden pici segítség is sokat számít errefelé, ha akár 2.000 - 5.000 Ft-tal segítenéd a mi szükségünket, azért is nagyon hálásak lennénk!

A 15 éve működő budapesti Afrikáért Alapítvány 2008-ban vállalta fel, hogy árva gyermekeket vesz magához és az iskolaépület mellett egy kis árvaházat is létre hozott. A tíz árva mára szépen felcseperedett, hárman közülük az idei tanévben fognak érettségizni. Öröm látni őket, ahogy közösségben, egymásnak családot jelentve élnek és szövögetik az álmaikat a jövőről, amire az alapítvány és támogatói segítségével esélyt kaptak. Mindannyian egyetemre szeretnének menni, ami a célba ért munka egyik legnagyobb visszaigazolása. Egy későbbi posztban részletesebben is be fogom mutatni a kedves, izgalmasan formálódó személyiségű árvákat, és a La Providence árvaházbeli mindennapjaikat.

Most sürgős segítségre van szükségünk. 
Az árvaház - ahogy az iskola is - Kinshasa egyik szegénynegyedében található, ahol rossz a közbiztonság, gyakoriak a betörések és lopások. 2009-ben készült el az első kerítés, de a szűkös anyagi keretek miatt, csak egy könnyűszerkezetes változatot születhetett. Ez a rossz szándékkal érkezőket kívül tartja, de a nagyobb viharokban folytonosan megrongálódik. És most ismét elkezdődött az esős évszak, ami óriási égszakadással, nagy széllel is jár, és sziszifuszinak tűnik a küzdelem a kerítés újabb és újabb felállításával.

Szeretnénk a teljes szakaszon 3 méter magas, vastag, téglából épült kerítést építtetni, amely hosszútávon áll ellen az időjárás viszontagságainak és garantálja a biztonságot az árva gyerekek védelme érdekében. Nagy munka, nagy összeg, nemes cél. Tudom, hogy különösen a Karácsony közeledtével mindenkinek be kell osztani az amúgy sem elegét, de ha szívesen segítenétek bármilyen kisebb vagy nagyobb összegű pénz adománnyal a Simba projektet, azért nagyon hálásak lennénk, és kézzel fogható, hosszútávon fennmaradó eredményét láthatnátok a felajánlásnak a megépült kerítés formájában. A munkálatok első részéhez várhatóan mintegy 3.000 dollárra lesz szükségünk.

Hogyan juttathatod el az Afrikáért Alapítványhoz támogatásodat?
• Banki átutalással erre a számlaszámra: 16200010-10039959  (Magnet bank)
• Bankkártyás fizetéssel ide kattintva az alapítványi honlapon keresztül.
Kérlek, a közleményben tüntesd fel a Simba projekt megnevezést, hogy adományod  e konkrét projektet, az árvaházi kerítés megépülését szolgálja!

Hálásan köszönjük a segítséget előre is minden jó szívű támogatónknak!
Ígérem, hogy időről időre beszámolok majd a gyűjtés állásáról és az elkészült kerítést is bemutatom majd képekben.

Az alábbi fotókon hadd mutassam be Neked Denzu-t, az egyik végzős árva fiút, és azt, hogy ő milyen szépen gondozza az árvaház kertjét. Valamint a kerítés jelenlegi állapotát a legutóbbi vihar után.

A Kongói misszió posztban írtam arról, hogy az Afrikáért Alapítvány célkitűzéseit szeretném segíteni önkéntes munkámmal. Arra gondoltam, egy kicsit részletesebben is megismertetnélek Benneteket az alapítvány tevékenységével, hogy jobban belelássatok az innen küldött beszámolóim hátterébe.

Az Afrikáért Alapítvány egy közhasznú fejlesztési-segélyezési szervezet, amely civil kezdeményezésre, egész pontosan France Mutombo Tshimuanga álma alapján jött létre. France Kongóban született, az élete kész regény. Egy generáció vagyunk, mégis nagyon máshonnan indultunk. Az édesapja kalandos és sokszor kiszámíthatatlan kimenetelű gyémánt kereskedéssel foglalkozott, az édesanyját pedig egyszer igaztalan vádakkal boszorkánynak kiáltotta ki a közösség és hosszú évekre száműzték, így gyerekkora fontos időszakát töltötte nélküle. Ehhez képest a mi családi legendáriumunk történetei sokkal visszafogottabbnak tűnnek. Elképesztő dolgokat mesél az életéről, vele megtörténtekről, ezért is örülök nagyon, hogy könyvet ír. Egyre csak sokasodnak a fejezetek, a múltból előkerülnek a történetek, és végül kirajzolnak majd nem csak egy fél életet, hanem egy egész világot. Ami annyira más. Olyan távoli, ismeretlen. De ha közel mész, ha olvasol róla, ha megnézed a saját szemeddel, akkor létezővé, élővé, a sok szomorú, mély színe mellett nagyon sok szépséggel telivé válik. Már várom a könyvet, és előre ajánlom mindenkinek!

France az adventista egyházon keresztül lehetőséget kapott rá, hogy Magyarországon tanulhasson, így a kamasz korát éppen csak elhagyó fiatalemberként egyedül indult neki ennek a példátlan, nagy útnak, idegen kontinens idegen kultúrájának. Elvégezte a teológiát, közben megtanult - számomra megfoghatatlan módon, hihetetlen árnyalatokkal, szókinccsel  - magyarul beszélni és elkezdett dolgozni. Aztán 1999-ben részt vett a Steps To Life, amerikai non-profit szervezet humanitárius missziós útján, és a hazájába visszatérve a háború utáni állapotok fogadták. Mindez a magyar, európai és amerikai tapasztalásaihoz mérve még inkább megrendítette és világossá vált benne egy küldetés, megszületett az alapítvány víziója.

Az idén 15 éves alapítvány mára nagyon sok területen és sokféle eszközzel igyekszik segíteni az afrikai emberek gondjain. A fekete kontinensen oktatási, szociális és egészségügyi projektjei vannak, Magyarországon tolerancia formáló és ismeretterjesztő előadások, kulturális programok szervezője. A tevékenység fontos eleme a segélyezés, az eltelt másfél évtized alatt nagyon sok jó szívű és érzékeny ember segítette, segíti adományával a munkát. Kezdettől nagy hangsúlyt fektetnek a fejlesztésekre is, hogy ne csak egyszeri juttatásokat nyújtsanak, hanem a helyi emberek számára megmaradó, hosszabb távon is használható beruházások jöjjenek létre. Kiemelt terület a szemléletformálás is, hiszen a hosszútávon fenntartható eredmények eléréséhez éppen az a kulcs, hogy az afrikaiak megtanulják használni a bennük rejlő képességeket, a fejlettebb országoktól ehhez szakmai, technológiai lehetőségeket is kapjanak és önmaguk tudják kihasználni a lehetőségeket helybeli értékteremtéshez, gazdasági eredményekhez. És ahogy korábbi írásomban már említettem, foglalkoznak humanitárius turizmussal is, ami fontos közös pont lesz a jövőben az alapítvány és az Anima Travel között. Megígérem, az új év elején bővebben írok majd arról, hogy ez mi fán terem, és 2018-ban miként lehet bekapcsolódni, ha valaki utazni, felfedezni és segíteni is szeretne felelős turistaként.

Az alapítvány Tanzániában, Etiópiában és más afrikai országokban is folytat jószolgálati munkát, fő bázisa azonban az elnök szülőföldje, a Kongói Demokratikus Köztársaság. A fővárosban, Kinshasában egy szegénynegyedben építette fel és tartja fenn a College Othniel nevű óvodát és iskolát,  valamint a La Providence árvaházat, ahol 2008 óta viselik gondját 10 egyre nagyobbra cseperedő árva gyermeknek. Az iskoláról, árvaházról és egyes - a 15 év munka sikereként már kirajzolódó - életutakról később még több posztban részletesebben szeretnék beszámolni, mert izgalmas, önálló történetek.

Az afrikaert.hu weboldalon folyamatosan figyelemmel lehet követni aktuális projektjeiket, újonnan kitűzött céljaikat és a megvalósult álmokról szóló híreket. Érdemes bekapcsolódni valamelyik támogatási formába, mert a segítő szándék itt célba ér. A diák és árva támogatás programján belül hosszabb távra is el lehet köteleződni havi kisebb összegű adománnyal, de ha valaki egyszeri támogatási formát keres, az aktuális projektek között biztosan talál megfelelőt, hiszen a szabás-varrás szakirányon tanulóknak szánt varrógépektől a fúrt kút megjavításán át a reggeliztetésig mindig van valami, amire az iskolában szükség lenne. És a legkisebb adomány is számít.

Számomra csoda, hogy a pályázatok mellett mi, a magunk helyzetét sokszor olyan borúsan látó magyarok adjuk össze a működéshez, projektekhez szükséges pénzt. Higgyétek el, nagyon felemelő ennek a 70 milliós hatalmas országnak a fővárosában egy olyan iskolát látni, ahol több, mint 500 gyermek érkezik meg minden nap vasalt fehér ingecskében, a magyar nemzeti szalaggal díszített egyenruhában!

Az ittlétem alatt én is indítottam egy gyűjtést Simba projekt néven, örülnék, ha Te is tudnál segíteni!
Mert segíteni kiváltság!

Augusztus első napjaiban határoztam el, hogy ismét szeretnék Afrikában önkénteskedni.

2011 őszén Dél-Afrikában jártam és Kevin Richardson csapatával dolgoztam a Kingdom of The White Lion nevű rezervátumban, ahol a veszélyeztetett oroszlánok, fekete leopárdok és hiénák védett életét igyekeztünk segíteni. Életre szóló élmény volt. 

Most azonban emberek életét, jövőjét segítve, lehetőleg gyerekek között szerettem volna dolgozni. Az Anima Travel jövő évi, felelős turizmus jegyében születő útjait tervezgetve bukkantam az Afrikáért Alapítványra, akik humanitárius turizmussal is foglalkoznak. Megállíthatatlanul követeltem a találkozót szegény elnök úrtól, aki végül hajlandó volt fogadni az afrikai útja előtti utolsó napon. A kongói születésű France Mutombo elnök úrral igen hamar megtaláltuk a közös hangot és éreztük, hogy hosszútávú együttműködés veszi kezdetét. 

Első lépésként lehetőséget kaptam arra, hogy november elején bő két hónapra Kongóba utazhassak és önkéntesként az alapítvány helyi munkáját segítsem. A kiutazást megelőző hónapokban igyekeztem minél jobban megismerni az alapítvány munkáját, részt venni rendezvényeiken és elnök úrral rengeteget beszélgettünk,  részletes képzést tartott számomra, hogy a kinti feladatokat tekintve és interkulturálisan is felkészítsen az önkéntességre. A legnagyobb kihívást az jelentette számomra, hogy három hónap alatt megtanuljak bevethetően kommunikálni franciául, Kongóban ugyanis csak ezen az európai nyelven lehet igazán boldogulni, és ez a nyelv hiányzott a tarsolyomból.

Az alapítvány honlapja (afrikaert.hu) jól bemutatja, mi mindennel foglalkozik az elhivatott csapat. Személyükben nagyszerű embereket ismertem meg, akik az afrikai emberek boldogulásáért, nyomorúságaik enyhítéséért és jövőbeli perspektíváik javításáért dolgoznak. France Mutombo pedig csodálatra méltó küldetéstudattal és igen nagy sikerrel vezeti a 15 éve működő szervezetet. Próbált rábeszélni, hogy inkább Tanzániába menjek, az könnyebb terep és ott angolul is lehet dolgozni, de valamiért olyan határozottan jelent meg bennem Kongó, hogy tudtam, minden nehézségével és a politikai helyzet miatti kedvezőtlen időzítéssel együtt is ott a helyem.

A kinshasa-i munkám során az alapítvány oktatási, szociális és egészségügyi projektjeiben veszek részt. A főváros egyik legnagyobb szegénynegyedében fenntartott College Othniel iskolában dolgozom, sok időt töltök a La Providence árvaházban élő gyerekekkel, illetve a Global Talent program keretében magyarországi egyetemi tanulmányokra készülő fiatalokkal. Örülök, hogy nem rögtön az érkezésem után indítottam a blogot, mert lehet, hogy ideírtam volna a magam által célul kitűzött feladatokat. Egy hónap alatt Kongóban megtanultam, mennyire meg kell küzdeni egy eltervezett tevékenység megvalósulásáért. És ebben benne van nem csak az afrikai életviteli stílus, hanem a fárasztó hőség, a kiszámíthatatlan forgalmi dugók, az esős évszak égszakadásai és a járhatatlan sár-szemét tengerek, valamint az aktuális utcai zavargások, internet nehézségek is. Menet közben látni fogjátok a blogon a feladatlista nélkül is, mire jutottam, éppen mivel foglalkozunk.

Egy kongói családdal élek nem túl messze az iskolától a szegénynegyedben, így 24 órában a bőrömön érzem az itteni mindennapokat. Sok szeretet, szépség, nehézség és megrázó élmény is osztályrészem. A fehér ember pont olyan ritka itt, mint nálunk a fehér holló. És minden más, ami csak más lehet. Igyekeztem a kulturális antropológia professzoraim minden belém ültetett örökségével beilleszkedni, kulturális zárójelbe tenni önmagam.  Nagyjából tíz napig tartott a "jaj de érdekes, mindent lefotóznék" korszak, egyszóval addig voltam turista, aztán jött az "ez szörnyű, mit lehetne tenni" ideje, amikor az ember már nem szórakozik, utazva máshol időzik, hanem fehéren vagy feketén, mindegy, egyszerűen csak egy meztelen ember, akit ennyire bemerítkezve készületlenül érnek a nagy kérdések. A harmadik hét végére pedig elhatalmasodott rajtam az "elég volt, hazamennék". Akkor egyszerűen rabnak éreztem magam. Úgy sűrűsödött össze gyötrő meleg, éjjeli izzadás, végtelen szeméthegyek, áram és vízhiány, lázas maláriagyanú, bogarak és egerek, kórház látogatások megrázkódtatásai, sosem szűnő hangos zaj, a naponként teljes testre ragadó por, szegénység és elnyomás, hogy ebből az elég-ből csak menekülni lehetett volna.  Nem tudom, igazán segített-e volna, ha akkor hazamegyek. Azt hiszem, a kérdőjelek velem jöttek volna, és otthon sem hagytak volna aludni. Egy elkezdett úton nem  szabad visszafordulni. Maradtam. Küzdöttem és mostanra azt hiszem megtaláltam valamifajta egyensúlyt. 

Folyton és egyre jobban kavarognak bennem a gondolatok. Hogy létezhetnek még mindig a világban ilyen szégyenteljesen egyenlőtlen különbségek? Miként lehetne - akár több generáció munkájával is, de - hosszútávon fenntarthatóan segíteni, változtatni a dolgokon? És amit mi segítségnek gondolunk, az valóban jó-e ezeknek az embereknek és akarják-e vajon? Még hosszú ideig leszek itt. Talán idővel lesz válaszom. Addig pedig igyekszem a munkámmal egy kicsit segíteni. És  lehet, hogy nem is a válasz a lényeg. Talán többet ér egyszerűen jelen lenni, velük lenni, az életükben osztozni. Magamra venni, magamból átadni, figyelni, részt venni, megérteni. Együtt élek velük. Ezzel a különleges kongói néppel, ezekkel a mindig énekelni kész, láthatatlan lakatokkal bezárt világban élő emberekkel. Sokszor nézem őket, egy-egy arcot, egy szempárt és arra gondolok, ő akár én is lehetnék.
Minden nap történik valami számomra különleges, elgondolkodtató. Ha szívesen veszed, mesélek Neked kicsit a világunkról!

Anna

"Arra vonatkozólag, hogy a világ olyan, amilyen,
senki részéről semmiféle panaszt nem vagyok hajlandó elfogadni.
Nem kellett volna olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így legyen,
és nem kell olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így is maradjon."

Hamvas Béla

(Direkt morál és rossz lelkiismeret, Patmosz esszékötet)

Nem akartam, de így lett. És talán már ki sem bírnám nélküle. Egy nagy utazás az életem. Híres városok, zajos piazzák, évszázadok óta zengő harangszó, ismeretlen ízek, vörös föld, kaland és kockázat, mindig más színű tenger, elsimító csend, mindenütt egyforma mosolyok, színes levelek, égig érő katedrálisok, kézzel szüretelt oliva, csillagokról visszhangzó operák, szapora lélegzet a dombtetőn, ködbe vesző mondák, csivitelő piacok, formába zárt gondolatok, látóhatárnyi tulipán. Bensődig érő szimbólumok, fakó fényű kastélyok, feletted kelepelő gólyák, őserőtől lobbanó vulkán, előbújó állatok, rubintfényű bor, mesélő motívumok és még mennyi más apró és óriás csoda.
Érzések, élmények, felismerések.

Sokfelé járok, és szeretem ezt a világot. Nem tudom, olyan-e igazán, mint amilyennek én képzelem. Ha van kedved, gyere velem és nézd egy kicsit az én szememen keresztül!

Fényképek és gondolatok.

Útközben ...

A képre kattintva néhány úti élményem fotóját látod a galériában