gondolatok útközben

AnimAnna

AnimAnna

Elkezdődött a kerítésépítés az árvaháznál!

Miért kerül vajon ez ennyibe itt Kongóban?

2017. december 30. - Békefi Anna

Nagy örömmel és minden adományozónak hálát mondva számolok be arról, hogy a Karácsony utáni első munkanapon elkezdődött a Simba projektben meghirdetett kerítésépítés!
20171228_104646.jpg
Nagyon szépen köszönöm a magam és az Afrikáért Alapítvány munkatársai nevében is, hogy az ünnepi készülődés szükségeiben és időbeli forgatagában is többen küldtetek adományokat, óriási örömként éljük meg! Ez a kezdeti összeg elegendő arra, hogy az alapítvány jelenlegi forrásaival kipótolva nekivágjunk a munkának, és nagyon bízunk benne, hogy lesznek, akik még ezután küldenek pénzt, és folytatni, befejezni is lesz módunk az árvaházi kerítést!

Szeretnék most egy kicsit bővebben írni arról is, miért ilyen nagy a projekt célösszege, miért kerül – magyar füllel hallva – ennyire sokba, amikor épp azt hinnénk, hogy itt még olcsóbbak az ilyen munkálatok.

A Simba projekt leírásában olvashattatok a körülményekről és a mielőbbi javítás fontosságáról. Az akkori fényképen a vihar utáni károkat ideiglenesen kijavították, sokat dolgozott rajta a College Othniel szorgos mindenese és a legkisebb árvaházi fiú, a 13 éves Israel.
20171208_135503.jpg
Láthatjátok, ugyanazokkal az anyagokkal és módszerekkel, tűzoltásképpen, ahogy eddig is minden egyes kerítés ledőlés után. Nagy munka és ideiglenes megoldás, Sziszifuszként újra és újra fel kell építeni, akárhányszor ledönti az esős évszak vihara. Az akkori javítás ilyen lett, szép, rövidtávon jó, de mindvégig bíztunk benne, hogy meghallgatásra talál a kérés és többen tudtok egy kicsit segíteni.
20171208_172532.jpg
Hihetetlen jó érzés volt az alapítvány munkatársaival együtt úgy megkezdeni a karácsonyi szünetet, hogy jószívű emberek nagylelkűségét is ünnepelhettük. Régóta vártunk a lehetőségre, hogy megkezdjük az építkezést, nagyon nehéz összegyűjteni a szükséges összeget. A jó kezdés táplálja bennünk a reményt a lehetséges folytatásra. Így France Mutomo elnök úr néhány napja kiadta a megbízást, hogy induljunk neki.

Az alábbi képen azt látjátok, amikor ismét az árvaház területére lépve már az fogadott, hogy a kijavított hullámlemez kerítésnek nyoma sincs, megkezdődött az ásás, alapozás. 24-én sokat kertészkedtünk Denzuval, megint nagyon szép lett a kert, nézzétek csak a kis pálma tövénél azt a szív alakú kivágást, ez Denzu ötlete volt :)  A többi árva gyerek pedig feldíszítette a kertet, hiszen az ünnepi ebédet házbeli áram híján és a meleg miatt a szabadban ünnepeltük. Meglepve láttam az ügyességüket, wc papírral tekerték be a földbe szúrt léceket és régi magnókazetta szalagját feszítették ki, erre kötöztek lufikat, díszeket. Szép karácsonyunk volt együtt, majd erről is külön beszámolok Nektek.
20171228_104416.jpg
Három férfi érkezett dolgozni, eltávolították a régi kerítést, mély gödröt ástak és elkezdték az erős alap megépítését. Erre kerül majd a tervezett fél méter széles és 3 méter magas tégla kerítés.

20171228_104940.jpg

20171228_121253.jpg

Az árvaház és az iskola szomszédos telkeken vannak, egy kapun át lehet járni közvetlenül az egyikből a másikba. A téglalap alakú árvaházi telek egyik oldalának megjavítását tűztük ki célul a mostani projektben, az alábbi képen jobban látjátok, hogy ez melyik szakaszt jelenti. Ez a szomszédok lakóháza felőli oldal, ahol már zajlik az alapozás, a kert egy olyan vége, ahogy az árvák játszani, focizni szoktak, a téglafal stabilan ellenáll majd viharnak, játéknak, tolvajnak egyaránt.
20171228_104954.jpg
A gyűjtés leírásakor France javasolta, hogy írjak oda egy konkrét összeget, hogy kézzelfoghatóbb legyen a projekt összege, jellege. Magam is meghökkentem a 3000 USD hallatán, később más is kérdezte tőlem a posztot olvasva, hogy ez miért ennyi. Különösen azért döbbenetes ez az összeg, mert ez nem is lesz elég a teljes telekre, ezzel a képen bemutatott oldalt fogjuk tudni véglegesen megcsinálni.

A kongói kerítés fogalma is már mást jelent, mint otthon. Nem elegendő egy alacsony építmény, itt 3-4 méter magas kerítéseket építenek mindenütt, mert valóban nagyon rossz a közbiztonság. És nem lehet hézagos, tömör, vastag anyagnak kell lennie. A következő az alapozás, hiszen az időjárás viszontagságait csak egy közel egy méter mély és erős terméskő alapra épült kerítés tudja hosszútávon átvészelni. Végül pedig a munkaanyag és kiszállítás, itt egy helyszínre szállított tégla 1 dollárba kerül. Mindez segít a hátteret megérteni.

A La Providence árvaház most megépíteni tervezett kerítése 3 méter magas lesz, 28 méter hosszú,  és szakaszonként beépített vasoszlopok erősítik majd. A szakasz közel 2800 téglát emészt majd fel, megépítéséhez sok cementre, vakolatra és a három munkás munkadíjára is szükség lesz. Óriási összeg és látszólag kis projekt. Mégis fontos nagyon a sok szükséges javítandó, fejlesztendő dolog közepette. Az alapítvány 15 éves működése alatt folyamatosan új célokat jelöl ki, apránként és kitartóan halad az általa működtetett intézmények, folyamatok fenntartása érdekében.

Az ittlétem alatt mindenképpen szerettem volna elkezdeni egy célirányos gyűjtést, egy kis mikro projektet, aminek segítségével ráirányíthatom a figyelmet egy olyan konkrétumra, amibe a távol élők, segíteni akarók is bekapcsolódhatnak. Nehéz pénzt kérni, nehéz remélni, hogy az emberek a maguk és az otthoni nehézségek mellett egy ilyen kongói ügyet is támogatni fognak, különösen karácsony környékén, év végén. Titkon mégis álmodtam róla, hogy ha az első lépést megteszem, talán lesz, aki megteszi a másodikat. És őszintén nagyon köszönöm mindenkinek, aki küldött kisebb-nagyobb összeget, hogy részt vesz ebben a segítségnyújtásban! Nagy öröm látni, hogy elkezdhettük a munkát és jó, hogy én is látom a saját szememmel, ahogy egy rész az árva gyerekek közül fejlődik.

Továbbra is kérek mindenkit, aki teheti, hogy akár kisebb összeggel is járuljon hozzá a Simba projekthez, ha a szíve erre indítja, nagyszerű lenne ezt a kijelölt oldalt végig befejezni. Az eddigi támogatások és az alapítvány saját forrása a kezdésre elég volt, elérhető közelségbe juttatta a célt, és ha lesznek még, akik tudnak segíteni, akkor nagy örömmel küldöm majd mindig az új képeket, beszámolókat az árvaházi kerítés építéséről.

Hogyan juttathatod el az Afrikáért Alapítványhoz támogatásodat?
 Banki átutalással erre a számlaszámra: 16200010-10039959  (Magnet bank)
 Bankkártyás fizetéssel ide kattintva az alapítványi honlapon keresztül. 
Kérlek, a közleményben tüntesd fel a Simba projekt megnevezést, hogy adományod  e konkrét projektet, az árvaházi kerítés megépülését szolgálja!

Köszönjük szépen mindenkinek!
Hadd írjam ide zárásképpen az alapítvány mottóját: Segíteni kiváltság!

20171228_134517.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://animanna.blog.hu/api/trackback/id/tr6913534563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása