IIőközben évek teltek el. Leginkább magányban, egy belső úton, amit nem lehetett megspórolni. Kint zajlott az élet, egy alakzatommal én is részt vettem benne. Belül viszont meg-meg álltam, alászálltam egyre erősebben, egyre készebben arra amit újra megtalálok. Amivel szembe kell néznem, újra kézbe venni, megnevezni, átnevezni, magamhoz ölelni.

Tetszik az évgyűrű szó, az életfa életköre. Egyre inkább sikerül barátkoznom a fával, akivé lettem. Szabálytalanságok, göröngyök, villámcsapás feketéje, de mégis épp ettől vagyok én.

Azt hiszem, elfogadtam. A formát és az utat is. Elindulok

Köszönetképp számotokra az egyik kedvenc képem:

Hundertwasser: A nagy út

És ahogyan ennek életkanyargását egy titkos mondattal a testemre tetováltam, abban benne van az alábbi portugál közmondás reménytelisége is:

"Isten görbe vonalakkal ír egyenesen"