Az első napon, amikor az egyenlítői nap kelt fel felettem, nappali fényben szembesültem mindazzal, amit az érkezésem éjjelén nem láttam. A hatalmas főváros egy kis szeglete az új otthonom, az egyik szegénynegyed. Megfoghatatlanok a méretek, a számok, Kinshasában 12 millió ember él együtt közel 10.000 km2-en. Amit én nap mint nap látok, az a hatalmas kontrasztokat magában rejtő város egyik arca, talán a legmarkánsabb, amelyben a legtöbb itteni kongói él. Döbbenetes volt alámerülni ebbe az új valóságba. Az első időben csak a kérdések sokasodtak bennem.

Milyen lehet ide születni, ezek között a körülmények között nevelkedni és gondolkodni? Milyen lehet itt a női sors? Mi mindent hordoznak az asszonyok? Nehéz csomagokat a fejükön, picinyke gyerekeket a hátukon, ezernyi tennivalót a vállukon és súlyos történeteket a szívükben?

Milyen lehet itt élni? Vajon ezekben a vezetékekben hogy fut az áram? Kinek elérhető? Milyen lehet ez a sokaság, idegenekkel egymáshoz ilyen közel lenni?

Hogyan lehet közlekedni nagy forgalommal a saras, burkolat nélküli utakon? Miért ennyire összetört az összes autó? Honnan szerzik vajon az ócska járgányaikat? Van-e itt és milyen a tömegközlekedés?

Hogyan lehet ekkora szemétben élni? Hogy lehetne ezt felszámolni? Vajon mit gondolnak ezek az emberek a környezetről, a természetről? Van-e itt olyan oktatás, amely tudja formálni a szemléletüket?

A szemét, sár, utak és házak legyőzik-e a tájat egy ekkora városban, vagy megvalósul egy harmónia? Gondol-e a kormányzati negyed elegáns lakója a poros utcácskák pléhlapokból összetákolt viskóiban élőre?

Milyen lehet itt közlekedni? Forró kánikulában szálló porban és az esős évszak hatalmas pocsolyáiban?

Lenne-e igényük a személyes térre, amikor bezsúfolódnak egy platóra, egy rozzant minibuszba, vagy soha nem is tapasztalták meg, hogy másként is lehetne utazni? Biztonságban vannak-e, amikor siheredek mögé pattannak fel, hogy a motorokkal gyorsabban haladva előrejussanak a végtelen dugókban?

Miért ül minden iránytaxiban 6-8 ember? Mikor alakulhatott ki, hogy az anyósülésen ketten szorongjanak? Milyenek vajon a közlekedési szabályok, miért szól a rendőr és miért nem? Biztonsági öv, sebesség, index, súly - mit jelentenek itt ezek a szavak?

Hogy működik az áruszállítás? Áram, számítógépek és nagy logisztikusok nélkül, hogy és mikor ér itt célba egy küldemény?

Mit rejthetnek ezek a színes kisboltok? Mit lehet megkapni bennük? Milyen a választék és milyenek az árak? A bolti vásárlást mindenki megengedheti magának, vagy ez már önmagában kiváltság?

Mit lehet elintézni itt a szegénynegyedben? Vannak szolgáltatók, akikkel a mindennapi szükségleteink könnyebben megoldhatók? És egyáltalán mi az ami itt nem is működik, míg más országban alapvető?

Aki így  és itt él, az mit gondol a tőle pár kilométerre lévőről, aki a centrumban mintha egy másik bolygón élne? Ismeri azokat a karnyújtásnyira lévő, számára mégis elérhetetlen viszonyokat? Milyen lehet, amikor a nyomorgó szegények és a dőzsölő, vezetésközeli emberek gondolatai találkoznak? Vagy ez nem is szokott megtörténni, ezek párhuzamos létek, amelyek között nincs kapcsolat?

Milyenek lehetnek az otthonok errefelé? A befejezetlen kőház az álmok netovábbja? Mikor jön el az életben a pillanat, amikor megbékélsz azzal, hogy nem jutsz tovább soha a hullámlemez falaknál? Milyenek az életterek és milyenek a bútorok? Milyen eszközöket használnak itt a napi háztartási tevékenységekhez?

Milyenek lehetnek a hétköznapok? Munka vagy várakozás? Alkalmi feladat, ügyesen megszerzett kicsi pénz? Lehet életpályát tervezni? Jutsz valamire az érettségivel vagy a diplomával? Mennyire jár át a félelem a betegségektől, amik az ismerősöket olyan sűrűn elragadják?

Milyen lehet itt a gyerekek élete? Mi számukra a játszótér, mi a törődés, mi a szeretet? Mire gondolnak, amikor hatalmasat vetődnek egy védés után és felszáll az utcai por? Mi jár a fejükben, amikor megkapják a 7-es sorszámú mezüket? Miben hisznek, miket terveznek? 

Mi mindent lehet megkapni az utcán? Ki honnan szerzi az áruját és mennyit tud keresni rajta? Mi történik, ha semmi nem kelt el napokig? Honnan az erő ahhoz a sok súlyhoz, amiket a fejükön cipelnek?

Miket tárolnak a számtalan műanyag flakonban? Honnan származnak az élelmiszereik? Figyel-e valaki arra, hogy a szemétben élve az eledelük ne szemét legyen? Biztosítja-e valaki azt, hogy tudásuk, egészségük, biztonságuk és jogaik legyenek?

Mennyit ér itt egy élet? A sok születő gyermek közül hány tud testileg, szellemileg és lelkileg jól fejlődve felcseperedni? Ha valaki megbetegszik, hová tud menni? Pénz kérdése-e az életben maradás?

Ismerik-e egyáltalán, hogy más is lehet az élet? A sorozatok szereplői,  a fehérek Európája és Amerikája jelent-e többet egy pillanatok múltán szétpukkanó ezerszínű szappanbuboréknál? Állam? Oktatás? Gazdaságélénkítés? Segélyszervezetek fekete lyukba öntött szállítmányai? Van itt kiút? Akarják ők maguk is?

Egy csokor zöld levél, amivel megáldotta a kert végét az Isten. A parányi bevétel elég lesz-e mára? A szavak, mint ma és holnap mit jelentenek? Van-e tervezhető jövő? Vagy csak a most van, mivel a múlt fáj, a jövő pedig beláthatatlan?

Mire van itt szükség? Segítenél-e azzal, amit a foteledben ülve segítségnek gondolsz, vagy egész máshonnan kell kezdeni? A minden egyes nap sok órányi használatban lévő zsebláma elemére, az áram, víz és háztartási gépek nélküli otthonok mosószappanára és a magára hagyott, nyomorúságos élet kis fényére, a csinosan öltöző nők szemének rövid csillogására mi a válasz? 

Honnan a semennyi szegénységgel, éhezéssel, kosszal és betegséggel sem elnyomható erő, ami az otthonok takarításában, a textilek motívum gazdagságában, a varrónők fantáziájában, a tinédzsertől az aggastyánig mindenki hívő lelkében és gospelt zengő torkában ott rejtezik? Honnan az a "mégis" és "mindennek ellenére"?

Néhány darabka faszén. Pár kongói frank. Egy asszony élete. Egy elfeledett nép a sok közül. 70 millió ember. Egy, közös bolygó. Többféle bőrszín, de azonos vér. Különböző ágyak és különböző álmok, de mind ugyanaz: ember. 

Hat hete élek közöttük, velük. És már nem csak a híradóból ismerem őket. Szívesen elmesélem Nektek, milyen mindaz közelebbről, amit a képeken láttok. Gyertek vissza újra és olvassatok majd vízhasználatról, közlekedésről, főzésről, oktatásról, fővárosi kontrasztokról, könnyfakasztó rendelőkről, mindig tele templomokról, kortárs sorsokról.
Történetek innen, Kongó szívéből.