A kinshasai szegénynegyedben található College Othniel-t bemutató sorozat első részében ígértem, hogy a folytatásban az iskola történetével és az óvodásokkal fogunk közelebbről megismerkedni. A mai épület, oktatási struktúra 15 év munkájának eredménye, amelyben sok nehézség, küzdelem, építkezés, fokozatos fejlődés és sok önzetlen támogató benne van.

Az Afrikáért Alapítvány elnöke és néhány munkatársa 2002-ben járt első tényfeltáró útján a kongói fővárosban, hogy feltérképezve az aktuális helyzetet, szükségeket, kijelölje a támogatandó projekteket. Az alapítvány küldetésének megfogalmazásakor lefektették, hogy az oktatást kiemelt területként kezelik, ezért is kerestek fel egy korábbról már ismert iskolát. A látogatás súlyos gondokat tárt fel, amely nem hagyta nyugodni a munkatársakat. A kis intézményt egy romániai születésű, később Ausztriában élő misszionárius bácsi indította útjára egy bérelt épületben, amelyben öt helyiségben működött az általános iskola. Már az első tanév végére megmutatkozott azonban, hogy a szegénynegyedben lakó családok nem tudják megfelelően fizetni a tandíjat, és az Európából érkező pénz önmagában kevés a pénzügyi stabilitáshoz is, nemhogy a szervezetileg optimális működéshez. Az alapítvány azonnali segéllyel igyekezett rendezni a bérleti díj és tanári fizetés elmaradással küzdő iskola gondjait, amelyben akkor 200 gyermek tanult. A Magyarországról érkező rendszeres támogatás talpra állította az iskolát, a következő tanévre már 400-an jelentkeztek, a helyi vezetés, üzemeltetés azonban továbbra is szervezeti gondokkal küzdött. Így 2004-re megérett egy nagy döntés, amelynek eredményeképpen az alapítvány átvette az intézményt és fenntartóként kezelte tovább.
Az alapító misszionárius engedélyével a College Othniel név továbbra is használatban maradt. Othniel az Ószövetség első bírája, neve annyit jelent, Isten ereje. Erre az erőre szükség is volt az elkövetkezendő években mindvégig. Már az átvétel utáni új korszak elején óriási változások indultak meg azzal, hogy meghirdették a tandíjmentességet. Kongóban az állam nem biztosítja az ingyenes oktatást, amely a társadalom szegény sorban élő többségében azt eredményezi, hogy a gyerekeknek csak kis része jut el iskolába. Különösen a szegénynegyedek sokgyermekes családjai számára megoldhatatlan, hogy gyermekeiket tanévről tanévre beírassák, taníttassák. Az ingyenes oktatás hírére 800 gyermek iratkozott be, aminek következtében a meglévő épülettől néhány sarokra egy másik ingatlant is bérbe vettek. Az új helyiségek lehetővé tették, hogy a felső tagozatos oktatás is beindulhasson. Megmutatkozott, hogy a családok szeretnék taníttatni a gyermekeiket, és ha anyagi okok ebben nem korlátozzák őket, akkor a környékről ilyen nagy számú gyermekek sokasága érkezik, hogy fejlődhessen. France Mutombo elnök víziója alapján megkezdték az előkészítését annak az álomszerű tervnek, hogy az egymástól elkülönült és ezért a napi tevékenységek összehangolásában nehézségeket okozó bérlemények helyett saját tulajdonú, megfelelően kialakított épületben folytassák az oktatást. Számos magyar ember nagylelkű adományával vált lehetővé, hogy az alapítvány megvegye a telket, majd további számos támogató révén felépült az első, máig használatban lévő épületszárny. Így találta meg végső otthonát a négy év alatt nagy ütemben fejlődő intézmény, ahol 2008-ig fenntartották a minden gyermekre vonatkozó teljes tandíjmentességet, és napjainkig több ütemben fejlesztették az épületet, berendezését és környezetét. (A felsősöket bemutató részben több szó lesz az épületről és az újabb szárny kialakításához a Magyar Külügyminisztériumtól érkező segítségről is.) A sokgyermekes családok számára ma is nyújtanak ingyenességet, a tandíj pedig jelentősen alacsonyabb a fővárosban megszokott összeghez képest, így esélyt jelent a szegényeknek is a tanulásra.

Három évvel ezelőtt indult az óvodai képzés, így ez a legfiatalabb tevékenységi ág, amelyet a közeljövőben felszereléseiben, módszertanában fejleszteni szeretnének. Madame Youyou vezetése alatt 18 kis óvodás vesz részt a képzésben az idei tanévben. Az egyik legfontosabb feladat, hogy a gyerekek megszokják, az otthon használatos lingala nyelv helyett az iskolában a franciát kell ügyesen használniuk, hiszen így lesznek képesek lépést tartani az évek folyamán egyre komplexebbé váló tananyagokkal. Az első alkalommal, amikor ellátogattam az órájukra, éppen a kerek formák rajzolásával ismerkedtek. Ezekből alakulnak majd a későbbi tanítónénik kezei alatt az A és O betűk.
Madame Youyou hatalmas szivaccsal a kezében mutatja meg, milyen a szép kör, és miért nem jó, ha az ív nem záródik be, vagy kunkorosan folytatódva csigavonallá alakul.

Aztán jöhetnek az önként jelentkezők. Ki szeretné kipróbálni, hogy megy neki a kör rajzolása? Sok a jelentkező, a gyerekek lelkesek. Van, aki rendezett megjelenésében biztos kézzel, gyönyörű kört ível a táblára.

És van, aki próbálkozik, de a kis keze nem engedelmeskedik úgy, ahogyan szeretné. Törlés, újra próbálkozás. Ismét hosszú, elnyúlt szappanbuborékféle alakul, így az óvónéni megfogja a kisfiú kezét és együtt rajzolják meg a kört. Többször is egymás után, hogy a kezecske megszokja a mozdulatot és összekapcsolódjon a fejében a kép a rajzolás irányával.

Míg mindenki sorra kerül, az óvónéni előkészíti a kis asztalokat, papírokat és ceruzákat. A gyerekek székecskéikkel közelebb húzódnak és figyelmesen várják, mi lesz a feladat.

Youyou felrajzol még néhány szépséges karikát és elismétli, mire kell figyelni, mitől lesz ilyen, aztán a gyerekek nekilátnak a gyakorlásnak. A második fotó bal szélén láthatjátok a karton dobozt, amely az óvoda kincsesbányája. Ebben vannak az összes javaik, a kis eszközök, amiket a foglalkozáson fel tudnak használni.

Egy tiszta lap mindenkinek. Azonos feladat és mennyire eltérő megvalósítás. 3-5 éves kisgyerekek. Milyen jó lenne már most figyelni őket, a bennük rejlő képességeket, egyedi készségeket. Tanúja lenni annak a csodának, ahogy kibontakoznak. Mindig úgy képzelem, a gyermekek a felnőttek rohanó magaslataiból mint kis bábok, de ha melléjük telepedsz, ha a szemükbe nézel és csendben rájuk figyelsz, már nagyon hamar megláthatod, mi készülődik odabent. Szárnyak bontakoznak és színek sokasodnak. Mindőjükből csak egy van, egyetlen megismételhetetlen remekmű, akiből gyönyörű pillangó lehet.

A körökkel teleírt lapokra az óvónéni körbejárva mindenkinek ráírja a nevét: Je m’ appelle Chancel, Je m’appelle Alicia. A foglalkozásokon elkészülő rajzokat Youyou összegyűjti, majd a trimeszter végén a szülők egyben megkapják és otthon végignézhetik.

10 órakor vége a koncentrációt igénylő foglalkozásnak, akkor a gyerekek előveszik kis uzsonnáikat. Kis csokoládés drazséval készültem nekik meglepetésként, aminek nagyon örültek.

Emlékeztek még az elfutó vonalat húzó kisfiúra? Mindkét kezét kérlelőn tartja. Megtudom, hogy neki szinte sosincs uzsonnája, a családja nem tud mit vele küldeni, aznap is étel nélkül érkezett. A zacskóban maradt csokigolyókat mind neki adjuk, ezekkel telepszik le ő is eszegetni a többiek közé.

A karácsonyi szünet előtt beálló hetekben egyik feladatom volt a tanulók lefotózása, ami mind az iskolai nyilvántartáshoz, mind az alapítvány diák- és árvatámogatásához fontos. Az egyik kollégámmal sok száz friss fényképet készítettünk. Nem könnyű ez a fotózáshoz nem szokott gyerekek között. Az ovisokról is vegyesen készültek a fesztelen, ijedt és morcos képek. Szeretem ezeket a portrékat, arcocskákat, néhányat megosztok veletek. (Az afrikaert.hu oldal Fogadj örökbe menüpontjában folyamatosan látjátok a diákokat, akiket támogatni is lehet az oktatásukhoz való hozzájárulással.) Sokszor nézegetem az óvodások vonásait, szemeit, gondolkodom az érzésekről, élményekről, a gyerekkorról, ami kiolvasható belőlük. 3, 4, 5 év élettapasztalata, a lenyomat, amit az őket körülvevő világ hagy bennük.

Nagyon izgalmas a számukra, amikor együtt végig nézzük a telefonom képernyőjén a képeket. Mind odasereglenek, körülvesznek, nevetnek, csacsognak, a közös fényképnézegetés nagyon jó mókának bizonyul. És hirtelen az az ötletem támad, mi lenne, ha egyetlen érintéssel megfordítanám a kameraállást és megnéznénk magunkat ebben az összebújt gyűrűben. Nem éles, nem fényes, de nagyon édes! Szerintem :)

A gyerekek ezután már szabadon játszanak, kiszaladnak az udvarra és élvezik a szabad teret, a mozgást. Fél 12 felé indulnak majd haza.
A teremben maradva még elbeszélgetek az óvónénivel, milyen témákat vesznek sorra, mi a tanéves vezérfonaluk. Sok témát dolgoznak fel beszélgetéssel, színezéssel. Az első szemléltető kép, ami előkerül mi is lehetne más, mint egy mangó fa. Az iskola és az árvaház területén is van egy-egy termetes példány, aminek érett gyümölcsei mindig megörvendeztetik a gyerekeket. A konyhai eszközök legfontosabbjai a hatalmas fa mozsár, a vödör és a faszenes főzéshez használt vas henger. A főzőlap a legtöbb óvodás számára azt gondolom ismeretlen, mint ahogy az üveg talpas pohár is. A harmadik képen elektromos eszközök. Erről jó tudni, bár a szegénynegyed otthonaiban az áramhiány miatt biztosan nincsenek jelen, de a műveltséghez és egy szép jövő reményéhez hozzátartoznak.

Az első trimeszter témasorát látjátok az alábbi képen. A nagy témákon, mint iskola, család, emberi test, naptár kisebb altémák szerint haladnak át, sorra véve az osztályterem, családtagok, szokások, egészség és táplálkozás, napok, órák szavait, fogalmait, eszközeit. Az egyes tananyagokat a hét napjaira meghatározott módon, különböző készségeket megmozgatva dolgozzák fel, a zene, mozgás, matematika eszközeit felhasználva.

A segédanyagokat az óvónéni legnagyobb gyermeke, a rajzszakos iskolába járó nagy fia készíti, ezeket színezik, ezek a szemléltető eszközök, amik a falakra ragasztva a teremben maradnak akkor is, ha a termet délutánonként a felsősök használják matematika vagy szabás-varrás szakoktatásra. A ragasztószalagokból látható, melyik színeket tanulták meg az óvodások eddig.

Én még az új helyzet által bennem felvetődő milliónyi kérdésen gondolkodom - ahogy ez Kongóban velem nap mint nap megesik- , amikor Madame Youyou teljesen meglep egy ajándékkal. Maga készítette a számomra színes fonalakból ezt a baglyot. Az óvodapedagógiával és fejlesztéssel kapcsolatos kérdéseim egyelőre nyitva maradnak. Egy másik válasz érkezik, egy megerősítés, hogy ezek a nehézségek között élő emberek milyen jószívűek, kedvesek, vendégszeretők velem ismeretlen idegennel.

Egy másik alkalommal meglátogatva a foglalkozásukat azt látom, ahogy éppen az 1-es számot tanulják. Az óvónéni pontsorral előrajzolja a formát, a gyerekek pedig a táblához mennek és összekötve a pontokat, megtanulják a vonal irányát és az arányokat. Ezt követően szabadkézi gyakorlás a táblán, és – papír híján – ezúttal a kis asztalokon.

Ha majd újra Magyarországon leszek, és nem lesz gondom az áram és internet korlátozottságával, feltöltök ide is egy kis videót, nagyon helyesek a gyerekek, amint vidáman mozogva egy mondókát mondanak.

A Kongóban töltött két hónap alatt a legfőbb célom a helyzet megismerése, a csendesen, nyitottan, alkalmazkodva való helyi emberek közé való beépülés, hogy befogadjanak, megnyíljanak, hogy megértsem őket. Még gyűjtöm a kérdéseket, hogy idővel, ezekre tudjak jó válaszokat adni, és véletlenül se úgy akarjak segíteni, hogy az európai megoldást sablonként húzom rá az itteni helyzetekre. Sok minden más, sok minden nehezen elviselhető, sok minden nehezen érthető. Kultúrák között közlekedni csak óvatosan és tisztelettel lehet. Nem lehet kontextusaiból kiragadni egy óvodai termet, egy módszertant, egy gyerekfejre való erőteljes koppintást. Elejétől kezdve úgy érzem, a feladatom most a megfigyelés. Ezt követheti kiértékelés, megoldás keresés és segítségnyújtás, speciálisan adaptált fejlesztés. Kongó és Magyarország között nem csak térbeli, hanem időbeli távolságot is át kell hidalni. Ahogy a vizes írásban előjött a környezettudatosságban néhány évtized alatt megtett nagy utunk, a gyerekek kapcsán minduntalan szűk két évszázadon gondolkodom. Milyenek voltak nálunk az óvodák az 1800-as évek elején? Semmilyenek. Nem is voltak. Senkinek eszébe sem jutott a kisgyerekeket így számba venni, értük erőfeszítéseket tenni. Ehhez Brunszvik Teréz kellett. És milyenek voltak a már elterjedt óvodák még a 20. század első harmadában is? Továbbra is harcolni kellett a gyermekekhez méretezett bútorokért, a fejlesztő játékokért, a kidolgozott óvodapedagiai módszerek alkalmazásáért, a gyermekek tiszteletéért. Ehhez Maria Montessori kellett. Nagyszerűen mutatja be a fasizmus idején is elveiért kiálló, fájdalmas sorsú nő történetét "Az egy élet a gyermekekért" című film, a közelmúltban néztem meg, nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek!

Nagy tisztelője vagyok Brunszvik Teréznek. Csodálatos nő volt, ahogy felismerte azt, hogy a 19. század viszonyai között olyan halandó, nagyrészt kis korban betegségekben elszenderedő gyermekek milyen nagy értéket jelentenek. Hirdette, hogy védeni kell őket, óvni, nevelni. Nem csak a már felnőtt, életben maradt nagyokkal kell foglalkozni, hanem a 2-6 éves gyermekekre kiemelkedően fontos figyelmet fordítani. Micsoda áttörés az 1828-ban az édesanyja házában létrehozott első óvoda. Az „Angyalkert” nemcsak nálunk, hanem egész Habsburg birodalomban, és ezáltal Közép-Európában az első kisdedóvó intézet volt. E modellből indultak a környező országok első óvodái is. Micsoda bátorság egy ilyen küzdelmes, új utat mutató sorsot vállalni. Micsoda elhivatottság egy magyarul nem is beszélő nemes asszonynak a hazája javáért hosszútávon beérő magocskákat vetni akkor is, ha sokan támadják, vitatkoznak vele. Írásai közül sok azonban magyarul született, néhány gondolat, amit tőle olvasni szeretek:
„A korai nevelés a legfontosabb. Amit az ember gyermekként lát, az segíti egész életében, hogy a jó felé orientálódjék."
„Nevelés teszi az embert, és az ember a hazát.”

Én ebben nagyon hiszek. Az új évben az Anima Program- és Utazási irodában tavasztól újra szeretném indítani az iskolásoknak szóló speciálisan kidolgozott, élménypedagógiai módszerekkel, interaktívan nevelő kirándulásokat. Izgalmas témákat kínál ehhez a 2018-as év. A művelődéstörténetet kedvelő felnőtt utasokkal pedig ellátogatunk majd Martonvásárra is országjáró útjaink alkalmával, nagyon izgalmas és üdítő lesz a program, ezt előre ígérhetem! Én szerelmes vagyok Martonvásárba, a kastély fehér romantikájú csipkéibe, a mocsári ciprus formáiba, a kis szigeten felcsendülő Beethoven muzsikába, a megújult Óvodamúzeumba, és ennek a nemes asszonynak az eszméibe. Munkatársaimmal az utat megszervezzük, hamarosan kihirdetjük és már nagyon várom, hogy együtt kiránduljunk!

Kongó pedig a szívemben jön majd velem haza, és biztos vagyok benne, hogy az alapítvánnyal együttműködve a következő években megvalósíthatunk néhány óvodai és iskolai pedagógiai fejlesztést, ami ezeknek a felnövekvő gyermekeknek a gazdagítására, pillangó szárnyaik kibontásának segítésére lesz. A színes, szabadon repülő pillangóktól pedig szebb lesz ez az egész ország itt Afrika szívében.