Korábban publikálni akartam már ezt az írást, de mivel elment az áram, egyszerűen nem tudtam befejezni, megszerkeszteni, feltölteni. Stílusos… Két napig nem volt áram a házban. Szerintem ezt direkt csinálja. Tudja, hogy le akarom leplezni, közzéteszem a világhálón az ármány húzásait, és meg akarja akadályozni. Néhány alkalommal tudtam csak legyőzni, de általában ő nyer. Még azért nem adtam fel. Nagyon ravasz, nagyon alattomos, kiszámíthatatlan, befolyásolhatatlan és a legrosszabb, hogy hangosan nevet, amikor ismét túl járt az eszeden.

Az itt létem alatt sok tapasztalatom volt már az áramszolgáltatással. Az az egy biztos, hogy hatalmas vezetékek vannak mindenütt. A többi nem látható, nem kiszámítható. Egyetlen nap sem volt még, amióta itt vagyok, hogy valamikor ne ment volna el az áram. Egy sem. És talán olyan sem, hogy csak egyszer ment el és csak egy órára. A nap nagyobb részében nincs áramunk, és mivel ez stabilan így van, a napi észleléseim lassan reprezentatív mintavételnek számítanak. Ezek alapján azt tudom mondani, hogy nagy szerencse, ha az estét világosban töltjük. Meg kell tanulni mindent sötétben vagy zseblámpánál végezni. A „mindent” szó szerint kell venni, mert egyszerűen nem várhatsz arra, hogy az áram majd visszajön, mert nem jön vissza. Nem halaszthatod a házimunkát vagy a mosakodást vagy bármi más dolgodat későbbre, mert akkor sosem lesz megfőzve, sosem leszel tiszta és egyszerűen eltelik az életed anélkül, hogy megcsináltad volna, amit akarsz. Áram nincs, de életnek lennie kell így is. Ez itt az élet zseblámpafényes oldala.

Az éjjelek a legbiztosabbak, akkor többnyire van áram. Az esetek kb. 80%-ában 22:30 és 6 óra között van áram. Ezen esetek 60%-ban végig a megadott időintervallumban, a többiben időszakosan pár órára. Ez eleinte bosszantott, hogy miért nem akkor, amikor hazaérve a munkából vacsorázni, mosdani szeretnék, látni a vendéglátóim arcát, kicsit pihenni, olvasni, esetleg a laptopomon zenét hallgatni vagy filmet nézni. Az ilyen vágyaimról azonban az első három hét utáni holtponton való túllendüléssel lemondtam. Kongó nem kívánságműsor. Ahogy az első este megfogalmazódott bennem: beépülök, vagy bedarál. Fehér emberként ide csöppenni és nem elmenekülni, elsősorban mentális kihívás. Minden kialakult nehézséget egy pillanatig szemlélhetsz, aztán másként kell döntened, mint ahogy általában otthon döntenél. Bosszankodni, nekifeszülni, erővel megoldani nincs értelme. Az elfogadás, rugalmasság többre vezet. Miközben beszívsz egy mély levegőt, szélesre kell húznod a szádat és belemosolyognod a nehézség arcába, aztán kifújod a levegőt és mint egy nagy hőlégballon, felülemelkedsz a problémán.

Az ilyen nézőpontból kifejezetten humánusnak tartom, hogy éjjelente van áram. Lehet, hogy ezt valami nagy központban hosszú meetingeken találták ki, gondolkozván, ha néhány órára van csak áram, mikor a leghasznosabb. Mivel mindenféle tevékenységet el tudunk végezni zseblámpánál, marad az, hogy a kütyüket fel kellene tölteni és aludni kellene. A kütyük éjjel is kiválóan tudnak töltődni, sőt akkor a legjobban, és így napközben mozgásban lehetsz a telefonoddal, laptopoddal. Aludni pedig tévedés, hogy lehet áram nélkül! Itt, az egyenlítőnél nem lehet. Ha nem pörög a ventilátorod, úgy folyik rólad a víz, hogy csak forgolódsz, átizzadt az ágyneműd és bosszankodsz, hogy a sok erőfeszítés a zseblámpás kis zöld kiöntős mosakodásoddal teljesen kárba ment, kezdhetnéd előről. Az ablaknyitás pedig nem segít, hiszen nemcsak a szúnyogok áramlanak be, hanem az éjjel sem szűnő hatalmas zaj és hangos zene. A „ventilátor + áram = jó éjjel” egyenlet olyan alaptétel, ami a karácsonyi áruházválasztékunkban is megjelenik. Nálatok is egymás mellett vannak a karácsonyfák és a ventilátorok a hipermarketekben? :)  (Az utcai árusok, boltok és szupermarketek egyébként mind külön bejegyzést érdemelnek, szépen sorjában mesélek majd mindegyikről.)

Az első este, amikor érkeztem – emlékeztek - nem volt áram, aztán visszajött, amikor aludni akartam volna és lekapcsolhatatlan volt. Később megjavították a kapcsolót a szobámban. Ez azért is különleges, mert a többi helyen a lakásban nem működnek igazán a villanykapcsolók. Sőt, a legtöbb helyiségben egyszerűen nincs. Ez pedig egymás után veti fel a kérdéseket.

1. Mi van akkor, ha visszajön az áram? - Hát akkor bizony mindenhol ég az összes lámpa. Fényárban úszik a lakás minden helyisége.
2. Miért nem akarnak működő kapcsolót, miért nem kapcsolják le, ahol nem használják? - Mert semmit nem változtatna érdemben. Annyira nem az emberektől függ, hogy mikor élnek fényben és mikor sötétben, hogy már eszükbe sem jut, hogy ebbe a jelenségbe mesterségesen beleavatkozzanak.
3. Nem sajnálják az elfecsérelt energiát? - Nem. (A környezettudatosságra való nevelés, érzékenyítés itt még nem működik. Majd írok erről is a szemétkérdéssel kapcsolatosan külön. Megütközni pedig nem lenne jogos, mi is csak előrébb járunk valamivel, és akár csak 30 évvel ezelőtt messze nem ott jártunk, ahol most, és ne felejtsük, vannak országok, akik jelenleg is sokkal előrébb járnak nálunk.)
4. Mi alapján fizetik az áramszámlát? - Na, ez a legérdekesebb kérdés. Ez villámként csapott belém egy napon, és szomjaztam a választ. Az pedig nem múlta alul a várakozásaimat. Nincs óraleolvasó a lakásban, emberke havonta nem jön, és diktálni sincs mit. Az élet itt egyszerűbb. Minden hónapban kapsz egy számlát és a rajta lévő összeget be kell fizetned. Ennyi. Ilyenekről tovább gondolkozni ebben a demokráciában nem támogatott, visszakérdezni veszélyes, reklamálni közel lehetetlen.

A mi házunk elég nagy, nappali, kis hálók, fürdőszoba, konyha, kamra. A pénzről itt elég nyíltan beszél mindenki, így meg mertem kérdezni, mennyit fizetünk havonta az áramért. Általában 8.000 kongói frank körüli összeget, ez 5 dollár. És az ember itt megint elveszti a fonalat. 1.400Ft-os havi számla esetében javíttassa a kapcsolókat és kapcsolgassa a villanyt abban a néhány órában, amikor épp van áram? Azt mondanánk, dehogy szórakozunk ezzel. De utána nemsokkal talán azt is mondanánk európaiként, igazából minket az elv érdekel. Mi a magunk urai akarunk lenni, kontroll alatt tartani az életünket, egyszerűen nem fogunk befizetni ellenőrizhetetlen számlákat és pláne úgy, hogy összevissza szolgáltatói teljesítmény van mögötte. De akárhogy próbálkoznánk, itt a rendszer az erősebb. Megtörnénk rajta, visszapattannánk. Mivel már az apád és az apád apja is így fizette az áramot, korábbi felmenőidnek ennyi dolga sem volt vele, testközelből sosem láttál más lehetőséget, és mivel a lábadat nem tudod kitenni ebből az országból, beletörődsz az itteni szabályokba és nem is találod már furcsának, egy idő után nem is akarsz már szabadulni.

Minél inkább megismeritek majd az életünk színtereit, cselekvéseit, kíváncsiak lesztek arra, milyen státuszú családnál lakom. Hiszen amiben én élek, az az ezer arcú Kongónak csak egy szelete. Egyelőre csak annyit írnék, hogy egy értelmiségi családban vagyok a szegénynegyed egy infrastrukturálisan jól fejlett pontján. A háziasszony, a családot nagyon jól összetartó hölgy az Afrikáért Alapítvány itteni munkatársa, évekig dolgozott egy francia szervezetnek itt, amire ő maga is sokat hivatkozik, meglátszik a gondolkodásmódján. Gazdasági szakember, és mégis, nem tud mit tenni. Van, amit az ember befolyásolhat, kiszámolhat, amin spórolhat, amit nyilvántarthat, de van rengeteg olyan dolog, amire semmilyen ráhatása sincsen. Ahogy a víz, az áram is jó kondícionáló eszköz arra, hogy a lakosok minden nap leckét kapjanak a tehetetlenségből. Ehhez adunk még egy kis köztisztaság, minőségi élelmiszer, oktatás, szociális, valamint kulturális területi hiányt, rendőri brutalitást, valamint a kritizálók elleni nyílt tűzparancsot és kész is a Kongói Demokratikus Köztársaság államának receptje. A többség élete. Vannak persze kivételek, nagy terepjárók, nagy paloták, nagy vacsorák, nagy csillárok.

A kongói lakások többsége nem ilyen. Fel vagyunk készülve arra, hogy csillárunk legyen, a vezetékeket és kapcsolókat a remény nevében beépítették.

Csak éppen nem használjuk őket. A fentiekből már értitek, miért. A napfényes órákra számíthatsz leginkább, a Nap jobb, mint az állam, abban még nem csalódtunk. Eddig még minden reggel felkelt és fényt adott. Nálatok most korán sötétedik, így nem furcsa, de nekem a nyári melegben minden este szokatlan, ahogy 17:50-kor elkezd szürkülni és 18:10-re vaksötét van. Az egyenlítői nap szinte belezuhan az éjszakába, lehet, hogy már ő is leizzadt és sietve nyugodni tér. Mindig este 6 körül és mindig gyorsan. A természetnek van egy rendje, ami felül áll minden emberi rendetlenségen.

A fehér ember tehetetlenségérzése még feszítőbb. Ő ismer egy másik világot. És van egy ritmusa a munkához, a szabadidejéhez. Nagy faragás a szokásokon és igényeken egy hosszabb itteni tartózkodás. Arra szigorúan ügyelünk, hogy az állandó kísérőmmel még sötétedés előtt hazaérjünk a munkából. (Hogy ez miért nagyon fontos és miért nem is olyan könnyű megvalósítani, arról majd külön írok a közbiztonság és a közlekedés témáknál.) Hazaérünk, és ezzel vége a napnak. Nem tudnám nektek eléggé szavakkal lefesteni, hogy milyen végtelenül rossz, hogy ennyire korlátozottak a lehetőségeid az estéd eltöltésére. Áram nélkül tényleg egy csomó mindent nem lehet csinálni. És a zseblámpa persze jó arra, hogy egyél, mosdjál, mosdóba menj, de az élet több kéne legyen ennél. Jó lenne látni egymást, olvasni, játszani, filmet nézni, süteményt sütni, mosni, lakást rendezgetni, pihenni úgy, hogy látod és élvezed az otthonod. Az pedig, hogy elmenj valahova este egy hangulatos sétára, programra vagy gyönyörködj a kivilágított városban itt még igényként sem igazán lép fel, annyira szürreális.

Az emberek esténként otthon vannak. Sötétben megfőznek, sötétben vacsoráznak, sötétben beszélgetnek, és ha már mindent megbeszéltek, akkor ágyba bújnak és egymást szeretik. Megértem. Ennél nem sok jobbat lehetne tenni.
Ha pedig bármikor visszajön az áram, akkor azonnal ugrik mindenki. Megáll a villa, megszakad a csók, mindenki rohan tölteni. Hasonló ez a víz pótláshoz, csak itt nem magadtól kell időnként tesztelni a csapokat, hanem azonnal látod, hogy van áram. Itt többször volt ütem tévesztésünk mint a vödröknél, nehéz helyzet, amikor már sem telefont, sem laptopot nem tudsz használni, minden lemerült. Nagyon hasznos kellékeim a szünetmentességet biztosító elosztó és a tartalék energiát adó, feltölthető power bank. (A kép csak illusztráció a cikkhez, látjátok, nem világít a karika, régóta nem volt már áram, semmi nem töltődött épp a valóságban.)

Esténként egy ideig ülünk a vaskapu mellett az udvaron, vagy a teraszon. Ennek előnye, hogy frissebb levegőn vagy, hátránya a zaj és a sok szúnyog, amik között ott lehetnek ugye a veszedelmes fajták is. Utána bent vagyunk a lakásban és a fülledt melegben egy középpontba helyezett zseblámpa fényénél beszélgetünk. Az áramszolgáltatás hiányossága ugyanakkor kétségtelenül közel hozza egymáshoz az embereket. Nem értem, mit beszélnek szélsebesen lingalául, de nagyon élvezem hallgatni őket. Néha több órát elüldögélünk így, valaki mindig mesél. Az arcát nem látod, csak jön a hang egy irányból és meséli a napját, lassan, komótosan, kiszínezve és mindenki figyel. Olyan osztatlan figyelemmel, ahogy otthon nem szoktuk egymást meghallgatni. Nem úgy, hogy közben fél szemmel a tévét nézed, nem úgy, hogy közben főzöl, teszel-veszel, lopva az újságot lapozgatod, vagy a mobiloddal szórakozol. Itt ülsz a sötétben és figyelsz a másikra. Tanítani való minőségi idő ajándékozás, közösség építés, családi együttlét. Különleges nyelv ez a lingala, a mesélőt állandóan visszacsatoló hangokkal kommentálják a hallgatók, és nagyon sokat nevetnek, vidámak az emberek.

A zseblámpa pedig jóbarátunk, mindenhová elkísér bennünket. Többféle méret és modell van, próbáltam még ma is árusoknál zseblámpa készletet fotózni nektek, de nem sikerült. Igazából itt szigorúan tilos fotózni, fogdába visznek érte, vagy ha nem akarnak időt húzni, már az elején megmondják a rendőrök, mennyit adj nekik, és most karácsony előtt ők fokozottan pénzt akarnak. Engem ez persze nem riaszt vissza, ma is készítettem vagy 50 képet az utcán mindenféléről suttyomban, de zseblámpaárust nem találtam.

Befotóztam hát azt, ami a nappaliban van állandó készenlétben, illetve a jobb oldali, az én lámpám. Mindegyik három módon tud világítani, és annyit használjuk, hogy az enyémben már kétszer elemet kellett cserélni. Mindenkinek sajátja van, és jó, ha egy bizonyos távolságnál nem megy messzebb tőle. A zseblámpa itt olyan alapkelléke az életnek, hogy én a kormány illetékes részlege helyében kidolgoznék egy kis ajándék csomagot minden belépő turistának, amiben lenne két elem és egy zseblámpa „Welcome to Congo” felirattal. Nagyon sokat dobna az ember komfort érzetén, igazi figyelmesség, a leghasznosabb fogadó ajándék lenne és egy csomó internetre kerülő szelfi és élménybeszámoló vinné jó hírét az országnak. A vízum árába beleférne, így anyagilag nem lenne vészes, főleg, ha a kilépéskor vissza kellene adni magát a zseblámpát. És persze érdemes lenne „Nemzeti elem és zseblámpa bolt” hálózatot is nyitni, ebben nagy üzlet lenne.

Ha nincs zseblámpád, kellemetlen helyzetekbe kerülhetsz. Az áram mindig váratlanul megy el. Sokszor egy óriási csattanás hallatszik az utcáról, elmegy az áram, és felhördül a nép. Hallhatóan, kifejezetten hangosan, együtt, mindig ugyanazt a hangot kiadva. Ebben az a jópofa, hogy nem dühösen, nem feszülten, hanem kicsit olyan hanglejtéssel, mint aki egy elrontott kapura lövést látott, de olyan középszerű csapattól, hogy már eleve nem izgult annyira, inkább csak szórakozik. Ez egy show. Csak itt az áram szórakozik legjobban.
Néhány eset:
- Sokszor eszem halat vacsorára. Marcangolom, tépegetem az uszonyait, próbálom eltávolítani a szálkát, mindkét kezem zsíros már, és akkor hirtelen elmegy az áram …
- Újra szedek a babból, éhes vagyok, mohó, nem húzom elég közel a lábost a tányérhoz, a kanálról fél úton leesik egy bab az alátétre. Ó a fene egye meg, most majd ügyesebb leszek. Ismét tele a kanál, indul a kezem lendületesen a lábostól a tányér felé, összpontosítok, és akkor hirtelen elmegy az áram …
- Végre hazaértem, nagyon fáradt vagyok, nehéz a táskám. De jó lesz, már csak egy perc és a szobámban picit leülhetek. Már csak a kezemben tartott cipőt kell betennem a tárolóba, felvennem a strandpapucsomat, felvinni a lépcsőn a nehéz táskámat, előhalászni a táskámban lévő kis övtáska pici rekeszéből a szobám kulcsát, és bent leszek. A tele kezeim miatt könyékkel kinyitom a folyosó ajtaját, és akkor hirtelen elmegy az áram …
- A kedves állandó kísérőmmel hazaértünk, súlyos szatyrok vannak nála. A teraszról bekiáltunk a velünk élő unokahúgnak, jöjjön segíteni, hogy mindent be tudjunk vinni és aztán szétszortírozni. Megérkezik, átvesz néhányat. Fogod? Igen. Ezzel a küszöbre lépünk, és akkor hirtelen, elmegy az áram …
- De jó, ma végre van áram és friss is vagyok, végre olvasok kicsit, csak még kezet mosok. Ráöntöm a folyékony szappant a kezemre a szobámban, elindulok a fürdőszoba felé, útközben már jól dörzsölgetem, tiszta hab a kezem, és akkor hirtelen elmegy az áram …
- Talán most! Végre. Semmi ennél jobban most nem esne, mint egy kicsit beülni az ágyba és olvasni. Kinyújtóztatom a lábam, kinyitom a könyvet. Haha, még mindig van áram, jaj de jó, idáig még sosem jutottam el. Milyen jó érzés, milyen felüdülés lesz! Hű, csak nagyon meleg van, miért is nem kapcsoltam be a ventilátort? Leteszem a könyvet, odamegyek a ventilátorhoz, megnyomom a kettes fokozat gombját, egyet fordul a kerék, és akkor hirtelen elmegy az áram …
- Vendéglátóm, a háziasszony nagyon örül a most vett kis rezsólapjának. Mennyivel könnyebb vele, mint a hátsó udvarban görnyedni, szenet gyújtogatni, lassacskán főzni. Szépen barnulnak a banán karikák az olajban, mindketten azt nézzük, és már egyre éhesebbek vagyunk. És akkor hirtelen elmegy az áram … Összenézünk. Ez igazából már megsült – próbáljuk eloszlatni a jogos kételyt a másikban. Együnk.
- Vacsorázom. Hosszú idő után először salátát is. Óriási lépés, már nagyon hiányzott a zöldség, a nyers étel. Nézegetem az centis darabkákra vágott, de meg nem pucolt répácskákat, a hatalmas uborka darabokat és észreveszem, hogy az asztalon egy csomó hangya van. Hú, ezek nem másztak már bele vajon a salátámba? Közelebb hajolok, és akkor hirtelen elmegy az áram …
- Vacsorázom. Fáradt vagyok, melegem van, örülök, hogy nyugodtan, lassan ehetek, közben gondolkodom, merengek egy csomó mindenen. Érzékelem, hogy a család nagy fia kissé feszülten ül a fotelben, nézi a tévét. Hallom, ahogy egyre felkavaróbb a zene, a fiú egyértelműen teljesen a jelenetre fókuszál, nem érzékeli már a külvilágot. Odanézek, a gólyóálló mellényesek felsorakoztak az ajtó előtt, a vezető kézjeleket ad, mind az ajtó felé fordulnak és akkor hirtelen elmegy az áram …
- A szobámban pakolászok. És akkor hirtelen elmegy az áram … Hol a zseblámpa? Az éjjeliszekrényen szoktam tartani. A fenébe, ez a talpas pohár volt, a vágyott ásványvizemmel…
- Le akarok menni a nappaliba. A folyosón megállok és visszafordulok. Magamhoz veszem a zseblámpámat. Iszonyú büszkén lépek be a nagyszobába. Most megvagy. Most én fogok utoljára nevetni. Látod, már nem versz át, dörzsölt vagyok, gyere csak, pontosabban menj el, nem lesz gond, itt van velem a zseblámpám! Elintézem a dolgaimat, kész vagyok, elindulok vissza, lepakolok a szobámban, levetkőzök, és akkor hirtelen elmegy az áram … Nyúlok az éjjeliszekrény felé, de már a mozdulat közben eszembe jut, hogy a zseblámpámat a nappaliban hagytam.

Ezer ilyen helyzet. Valahogy sosem tudsz elég jól felkészülni. És amikor az áram elmegy, hangot ad a nép, hangot ad a háziasszony, hangot ad a család és hangot adsz te is. És az áram is. Gúnyosan kacag. Milliókkal játszadozik és legyőzhetetlen. Azt érzem, ha egymás után háromszor én nyerném meg a játszmát, mert előre magammal vittem a zseblámpát, mert pont befejeztem, mert épp feltöltöttem, mert már megettem, mert nem borítottam ki, akkor én nyernék, kínos vereséget mérnék rá, és meghunyászkodna, leszállna erről a magas lóról. De még kétszer sem tudtam győzni egymás után. Amint egyszer győzök, máris visszavág és nyer.
És nem csak azzal, ha hirtelen elmegy, hanem azzal is, ha hirtelen visszajön. Ez a legrosszabb. Amikor arra ébredsz, hogy beindul a ventilátor, és felkapcsolódik a szemedbe világító mennyezeti izzó, mert azt sem tudod már, milyen állásban hagytad a villanykapcsolót, hirtelen eszmélsz, kinyitod a szemed és mielőtt még elvakítana a lámpafény meglátod, hogy az a hatalmas (8 centi!) bogár, ami extra gyors, plafonon is mászik és repülni is tud és kiűzhetetlen a szobádból, épp a fejed mellett áll a falon. Az ilyet jobb nem látni. Te felszisszensz, az áram röhög.
Amikor nincs áram, és a fülledt meleg miatt forgolódva, felszínesen alszom csak, minden felébredésnél felnézek a falra, vannak rajta lyukak a folyosó felé, és mivel ott nincsenek villanykapcsolók, a beszüremlő fényből rögtön látnám ha lenne áram. Mindig megnézem, és mindig kész vagyok talpra ugrani, ha tölthetem az eszközeimet az éjszaka közepén.

Mindez csak néhány szituáció. Nem meséltem még a főzésről, mosásról, háztartási gépek rendhagyó használatáról. Majd később. Ha időnként visszanéztek, később megtudhatjátok a válaszokat arra is:

Milyen a konyhánk és hogyan főzünk?

Hogyan és miket vacsorázunk?

A kongói vacsorákról szóló bejegyzésig pedig játszhatunk egy kicsit. Eddig 51 estét töltöttem itt. Szerintetek ebből az 51 estéből hányszor ettem áram híján zseblámpafénynél? Vajon mit tippeltek?

Megint hazagondolok. Úgy emlékszem, ilyenkor az ünnepekre készülve minden szobában ég a fény, mennek a robotgépek, lábasok, serpenyők, sütő, hajszárító, tévé, karácsonyi zenék. És a fények, az utcai fények, az a sok csodálatos adventi dísz, az az áradó pompa házakról, lámpaoszlopokról, fákról, hidakról! Ó, hogy az milyen szép is! Gyönyörködjetek benne, élvezzétek, ne a hidegre gondoljatok, ne rohanjatok, ne idegeskedjetek! Örüljetek a sok jónak, ami körülvesz Benneteket és ennek a szemetekben csillogó öröme legyen ma a legszebb fény az otthonotokban!

Mi is sok mindennek örülünk itt, megtaláljuk a nehézségek között is az élet ajándékait. Sokat mosolygunk, sokat énekelünk és készülődünk a Karácsonyra.

Ma reggel járt itt egy ember, házhoz jött az áramszolgáltató munkatársa a havi díjat átvenni. Egy hete egy másik munkatárs hagyta itt a számlát. Nincs posta, nincs sorban állás, nincs utalás. Valaki kitalál egy összeget, valaki megírja a számlát, valaki kihozza, később valaki a pénzt átveszi. Ma 7.505 CDF állt a számlán. Elfogadható. Kifizettük. Azt hallottuk, valahol már fejlesztik a kártyás rendszert, amire feltölthetsz egységeket és alkalomszerűen világosságot tudsz teremteni. Ha fényben akarsz vacsorázni, ha látni akarod a családodat.

Ma este velem volt a zseblámpa a vacsora asztalnál, magammal vittem a fürdőszobába is, és most sikerült feltöltenem ezt a cikket, mielőtt lemerült a laptopom. Ez talán háromnak számít. Talán most végre én nyertem. Akkor is, ha ismét este van, és megint sötét és megint fülledt meleg.