Az új esztendő megérkeztét sokan talán már régen maguk mögöttinek érzik, ugyanakkor a világ nagy részén még be sem köszöntött. A minap írta egy vietnámi barátom, hogy ők február 15-től kezdik majd ünnepelni a Holdújévet, amely a sok változást hozó Kakas évét váltja majd fel a Kutya évére. Bárkinek bármikor is érkezik, bárhogyan is ünnepli, a szilveszter emlékezetes szokott lenni. Én az utóbbi években egyre inkább a csendre, elvonulásra, számvetésre, hálaadásra vágyom az ilyen életmérföldkőnél. Nyáron még csendes kolostorról, vagy falusi holdfényben csillanó hóról álmodtam, de az élet úgy hozta, hogy az év utolsó napját az angolai határ közelében, a Kongó folyó Atlanti-óceáni torkolatától mintegy 150km-nyire töltöttem Matadiban.
Kongóban az emberek nem a december 31-ét ünneplik, hanem a január 1-ét. Ezúttal 31-én nem is lett volna sok ok az ünneplésre, ismét több ember életet követelte a bármi áron hatalmon maradni akaró elnök zsarnoksága. Máskor is említettem már röviden, hogy a 2001 óta hivatalban lévő Joseph Kabila – megkérdőjelezhető tisztaságú választásokon szerzett – legutóbbi mandátuma már 2016 decemberében lejárt. Mondvacsinált indokokra hivatkozva nem volt hajlandó távozni és kiírni a választásokat. A 2016. szeptember 19-i tüntetések során több, mint 60 ember vesztette életét. Hosszas tárgyalások után az államfő ígéretet tett, sőt írásos megállapodásba foglalta, hogy egy éven belül, legkésőbb 2017 december 31-ig gondoskodik a választások megszervezéséről. Sejthető volt, hogy ezzel nem fog igyekezni, mivel az alkotmány értelmében ő már nem lenne újraválasztható, és ez egy a népe helyett pusztán az önmaga érdekét néző politikusnak csakis nem kívánatos eredményt hozhatna. A hónapok teltek, az év vége közeledett, és ahogyan az iránytaxis cikkben olvashattátok, magam is fültanúja voltam, ahogy Lamber Mende Omalanga kormányszóvivő bejelentette, hogy idén sem lesznek sajnos választások, mert nincs rá elég pénz. Szóvivősége mellett ő jól csengő miniszteri címén „Minister of Communcation and Media, Dem. Rep. of the Congo”, a nép azonban egyszerűen „nemzeti papagájnak” hívja. Egy-egy gördülékeny nyilatkozatáért 70.000 USD üti a markát, ez bármelyikünknek kreativitást adna. Csak azok a fránya elvek és a hazaszeretet ne lenne bennünk. Kongó politikai elitjében az ilyesmit felülírja a pénz és a hatalom imádata.
Még mindig nem szeretnék ebben hosszabban elmerülni, elég a szilveszteri napról megemlékezni most. Az életét joggal féltő nép és a tehetetlen ellenzék, a gazdasági érdekek miatt nemzetközileg is magára hagyott 78 millió ember sokat nem tehet. Kívülállóként, egy másik jogrendszerhez szokott idegenként nagyon nehéz tétlenül kibírni ilyenkor a szobafogságot. A két hónap alatt többször kellett önfegyelemmel otthon üldögélnem, míg néhány elkeseredett tüntetést levertek Kinshasában.
Az év utolsó napjára viszont valami különleges készült. Az ország meghatározó vallása, a katolikus egyház vezetősége vállalta fel az állásfoglalást és a demonstrációra való buzdítást. Tanulva a taktikailag is rosszul meghirdetett ellenzéki tüntetések hibáiból professzionális felhívást tettek közzé. 31-e vasárnapra csak a 6:30-as miséket hirdették meg, erre hívtak minden hívőt. A közleményben az állt, ott, a mise végén fogja mindenki megtudni a papjától, melyik útvonalon fognak vonulni és egyszerre indulnak majd a templomokból. Vigyen mindenki magával bibliát, pálmaágat és rózsafüzért. Fehér felsőben, vagy keresztény mintájú textilekből varrt ruhákban menjenek. A katonák elől ne futamodjanak meg, ha megjelennek, térdeljenek le és énekeljenek, imádkozzanak. Legyen náluk margarin a könnygáz ellen. Ha valakit le akarnak tartóztatni, ne hagyják magára, mindenki jelentkezzen, hogy együtt kérik a letartóztatásukat.
Az állam ezután kiadta az utasítást az öt főnél nagyobb csoportosulások feloszlatására. 30-án délután észrevettem, hogy nem működik az internet a telefonomon. Később vált nyilvánvalóvá a számunkra, hogy az ilyenkor bevett módszert alkalmazták, a kongói mobilszolgáltatókat államilag utasították a mobilinternet és az sms szolgáltatás leállítására. Akkor éppen egy hotelbe érkeztem, pár óráig még működött a wifi, aztán azt is lekapcsolták. Én január 3-tól tudtam ismét használni a szolgáltatásokat a telefonomon.
(Az alábbi 3 fotó nem saját, az internetről származik.)
Végtelenül nagyra becsülöm azokat, akik az utcára vonultak. Én ezen a napon távol voltam Kinshasától, és csalódottan vettem tudomásul, hogy Matadiban nem mentek utcára az emberek. Azon a napon én is szerettem volna tüntetni. Megértek mindenkit, aki félti az életét, ugyanakkor egyetértek mindenkivel, aki úgy döntött, ez volt az a nap, amikor a korábbiaknál nagyobb összefogást támogatni kellett, hogy végre esetleg történjen valami, hogy végre a világ is egy kicsit foglalkozzon Kongóval két főtt virsli és flitteres trombitafújás között. A templomokba könnygázt dobtak, több helyen éles lőszerrel vetettek véget a miséknek. A hívők békésen, énekelve vonultak az utcákon, a katonák fegyverekkel állták útjukat. A szókimondó érsek temploma elé a mise alatt tankot vezényeltek, ministránsokat, papokat tartóztattak le, két civilt egy templom bejárata előtt lőttek le.
A szilveszterkor történtek után már abszolúte semmilyen jogalapja nincs Kabilának a posztja betöltésére és a maradék emberi támogathatóságot is elvesztette véleményem szerint, innentől kijár neki a diktátor cím, másképp nem is szeretném említeni a jövőben.
(Néhány akkori hír linkje szemezgetve a bejegyzés legalján, a himnuszok szövege alatt.)
És az történt, ami mindig. A világ fehérebb pontjain a virslik elfogytak, a híradó borzongató másodpercei átadták a helyüket a kabaréknak. Ez a 78 millió ember messze is van, eddig is éltük az életüket nélkülünk, élni fogjuk eztán is, nem is a mi dolgunk, hogy is tudnánk segíteni. Van, akinek dolga lenne. Éppen elég sokat keresnek azok az emberek, akiknek felelőssége van ebben. Mélyen érint a tehetetlenség. Különösen úgy, hogy megoldás lenne, csak olyan erősek a gazdasági érdekek, hogy a kompetens szereplők világszerte kisujjukat sem mozdítják. Aki a világot egy hatalmas, szagos bankjegyekre váltható nyersanyagtérképként látja, annak sosem lesz szeme az arcokra, életekre, sorsokra. Sokszor próbálom az erőteljes idealizmusomat a felfelé célzó eszméim helyett lefelé irányítani. Ameddig vannak jóakaratú kis emberek, addig a világ nincs veszve egészen.
Megértem azt, aki azt mondja, hogy felesleges az utcára menni, hogy csak eltékozolt élet lenne belőle. Megértem azt, aki belefáradt már a küzdelembe. Nehéz a túlerő, az igazságtalanság ellen elindulni is. De vannak egyszerűnek tűnő, mégis jelentős mindennapok, egyéni döntések, tengert alkotó cseppek, jövőt alakító kis kezdeményezések. Amíg gyerek létezik a Földön, addig létezik a remény is egy jobb jövőre.
Egyik nap még december elején nagyon csalódottan mentem végig a kinshasai iskola udvari folyosóján, mert már másodszor nem sikerült megtartani egy részletesen megtervezett és leegyeztetett programot. Az irodahelyiség felé menet, mérges is voltam, hogy nem haladok az eltervezett szerint, és morfondíroztam is, hogy kellene a dolgokat másképp csinálni, hogy elérjem itt, amit akarok. Tehetetlenség, hiábavalóság, kárba ment délelőtt – ezek foglalták le a gondolataimat, míg lehajtott fejjel baktattam. Egy kisfiú megállított. Hogy van a magyar himnusz? – kérdezte. Hogy érted, hogy hogy van? – kérdeztem vissza meglepetten, de igazából persze nem lehetett másként értelmezni, minthogy kíváncsi rá, mutassam be neki. Énekeljem el Neked? Igen – vágta rá. Most? – kérdeztem megintcsak nem azért, mert nem volt érthető, amit mondott, hanem mert alig hittem a fülemnek és nagyon váratlanul ért. Igen! – mondta. Olyan határozottan, hogy egy pillanat múlva már szálfaegyenesen énekeltem a homokos udvar szélén egy maroknyi kongói gyerek gyűrűjében a magyar himnuszt. Vége lett. Tapsra nem számítottam, de arra a csendre sem. Kicsit szomorú – tettem hozzá. Tudjátok, ez igazából egy imádság, hogy az Isten áldja meg a népünket, mert már sok rossz dolog történt vele. Értjük - mondták. És milyen a kongói himnusz? – kérdeztem vissza. Erre a kisfiú kihúzta magát és énekelni kezdett. Várj, hadd vegyem fel! – kértem. Míg előhalásztam a mobilom, ő a versengő lányok közül egyértelműen kijelölte, ki lehet az, aki vele énekel, és olyan gyorsan kezdett bele a kis kezét a szívére téve, hogy az első hang rajta sincs a felvételen.
Hallgassátok meg az énekét! Ilyenkor erősödik meg bennem, hogy lehet bármilyen a minket körülvevő világ, igenis minden kis erőfeszítésnek van értelme és minden felnőttnek van felelőssége.
Éppen tegnap, amikor megírtam ezt a bejegyzést a hetekkel ezelőtt történtekről, ismét rossz hírek érkeztek. A katolikusok szervezésében újabb békés felvonulásokat tartottak vasárnap. 6 halott, több mint 60 sérült, 120 letartóztatott. A helyzet változatlan.
Amíg gyerek létezik a Földön, addig létezik a remény is egy jobb jövőre.
Amíg pedig egyetlen gyerek mellett egyetlen felnőtt is létezik a világon, akkor annak kötelessége arra a gyerekre gondot viselni. Tennie azért, hogy az a gyerek békében, egészségben fejlődhessen. Nem baj, ha mi magunk is kicsik vagyunk, nem kell várni senkire. Tenni kell, küzdeni és bízni.
Magyar naptár szerint megkésve, de a teljes világra tekintve még időben, és sose túl későn:
BOLDOG, EGÉSZSÉGBEN, TISZTÁNLÁTÁSBAN, ÖNZETLENSÉGBEN, FEJLŐDÉSBEN,
ÉLMÉNYEKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT SZERETNÉK KÍVÁNNI MINDENKINEK
A DRÁGA KIS AFRIKAI GYERMEKEKKEL EGYÜTT
A BÉKÉBEN REMÉNYKEDVE!
A KONGÓI HIMNUSZ MAGYARUL ÉS FRANCIÁUL (alatta a szilveszteri rövid hírgyűjtemény)
Keljetek fel Kongóiak!
Kiket a sors egyesített,
Kik az erőben egyesültek a függetlenségért,
Emeljük fel a homlokunkat, mely sokáig le volt hajtva,
És örökre vegyük fel a legjobb lelkesedést,
Békében.
Oh, buzgó nép,
A munka által
Fogunk építeni egy szebb országot, mint korábban,
Békében!
Polgárok,
Zengedezzétek a szolidaritásotok szent himnuszát
Bűszkén,
Üdvözöljétek a szuverenitásotok arany szimbólumát,
Kongó
Kongó, áldott ajándék,
Kongó, az ősöké,
Kongó, oh ország
Kongó, szeretett ( szeretlek)!
Be fogjuk népesíteni a földedet,
biztosítani fogjuk a nagyságodat.
Június harmincadika, a gyengéd napfényes
Június harmincadika, június harmincadikának
légy tanúja szent Nap
a halhatatlan, szent Nap
Szabadság eskü
Melyet hagyjuk örökségül
Az utódainknak
Mindörökké
Debout Congolais,
Unis par le sort,
Unis dans l'effort pour l'indépendance.
Dressons nos fronts, longtemps courbés
Et pour de bon prenons le plus bel élan,
Dans la paix.
Ô peuple ardent,
Par le labeur,
Nous bâtirons un pays plus beau qu'avant,
Dans la paix.
Citoyens,
Entonnez l'hymne sacré de votre solidarité,
Fièrement,
Saluez l'emblème d'or de votre souveraineté,
Congo!
Don béni, Congo!
Des aïeux, Congo!
Ô pays, Congo!
Bien aimé, Congo!
Nous peuplerons ton sol
et nous assurerons ta grandeur.
Trente juin, ô doux soleil,
Trente juin, du trente juin,
Jour sacré, soit le témoin,
Jour sacré, de l'immortel
Serment de liberté
Que nous léguons
À notre postérité
Pour toujours.
HÍREK AZ ERŐSZAKKAL LEVERT SZILVESZTERI BÉKÉS TÜNTETÉSRŐL
http://168ora.hu/kulfold/kongonak-mar-elege-van-az-elnokebol-terjed-a-halalos-eroszak-a-tunteteseken-14715
Tüntettek a kormány ellen, nem SMS-ezhetnek - Hírstart https://www.hirstart.hu/site/relocate.php?rssid=1&rsspid=30&ctype=rss&id=13610969&chk=9f146c62377a838a08a8108ce973855b&url=https%3A%2F%2F24.hu%2Fkulfold%2F2017%2F12%2F31%2Ftuntettek-a-kormany-ellen-elbucsuzhatnak-a-mobilnettol-es-az-sms-tol%2F
Civil áldozatai vannak a tüntetéseknek a Kongói Demokratikus Köztársaságban - Hírstart https://www.hirstart.hu/site/relocate.php?rssid=1&rsspid=30&ctype=rss&id=13612692&chk=289da3ad22bf07b53bdcb1967a76850c&url=http%3A%2F%2Fmagyaridok.hu%2Fkulfold%2Fcivil-aldozatai-vannak-tunteteseknek-kongoi-demokratikus-koztarsasagban-2628799%2F
Kabila elzárta a netet a tüntetők elől - Hírstart https://www.hirstart.hu/site/relocate.php?rssid=1&rsspid=30&ctype=rss&id=13617921&chk=9cb7924c45e8e2b3cb617524854469f0&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fkulfold%2F2018%2F01%2F02%2Fkabila_elzarta_a_netet_a_tuntetok_elol%2F
